Clergyman's

A napsugarak csintalan gyerekként szaladgáltak a fák között, el-elbújva, futkározva az erdőben. A friss, reggeli égbolton egyetlen felhő sem sétált, a Nap uralkodóhoz mérten járatta tekintetét a Földön, rendre utasítva elkószált sugárgyermekeit.
- Papp Olivér

A napsugarak csintalan gyerekként szaladgáltak a fák között, el-elbújva, futkározva az erdőben. A friss, reggeli égbolton egyetlen felhő sem sétált, a Nap uralkodóhoz mérten járatta tekintetét a Földön, rendre utasítva elkószált sugárgyermekeit.
- Papp Olivér

A napsugarak csintalan gyerekként szaladgáltak a fák között, el-elbújva, futkározva az erdőben. A friss, reggeli égbolton egyetlen felhő sem sétált, a Nap uralkodóhoz mérten járatta tekintetét a Földön, rendre utasítva elkószált sugárgyermekeit.
- Papp Olivér

A napsugarak csintalan gyerekként szaladgáltak a fák között, el-elbújva, futkározva az erdőben. A friss, reggeli égbolton egyetlen felhő sem sétált, a Nap uralkodóhoz mérten járatta tekintetét a Földön, rendre utasítva elkószált sugárgyermekeit.
- Papp Olivér

Lehet, hogy a valóság elvesz tőlünk embereket, szeretteket, lehet, hogy előbb-utóbb elvesz mindent – de a lelkünkben, a mi kis holdfényszelencénkben mindig feljönnek a csillagok, mindig világít a hold selymes fénye, és rég elmúlt, kedves emberek drága arcát simogatja meg
- Papp Olivér

A nap még csak most bújt elő csillagporos hálójából. Megdörzsöli szemét, nyújtózkodik egyet, majd friss szellőt lehel az ébredező erdőre. Lágyan megérinti a fák lombjait, puhán átbújik a levelek között, és szelíden rámosolyog az álmodozó bagolyra, aki elfelejtett hazamenni.
- Papp Olivér

A nap még csak most bújt elő csillagporos hálójából. Megdörzsöli szemét, nyújtózkodik egyet, majd friss szellőt lehel az ébredező erdőre. Lágyan megérinti a fák lombjait, puhán átbújik a levelek között, és szelíden rámosolyog az álmodozó bagolyra, aki elfelejtett hazamenni.
- Papp Olivér

Mint egy kis terepasztal. Isten állítja a szemaforokat pirosra, majd kapcsolja őket szabadra, az embereket pedig, mint pici ólomkatonákat, ide-oda rakosgatja az Élet nevű játékban. A jó magaviseletű ólomkatonák jelesre vizsgáznak majd, a rosszak pedig, önállósítva magukat, új játszmákat indítanak el a terepasztalon, melyek kimenetele kétes, ugyanis nem Isten keze van a dologban, hanem a renitens ólomkatonáé… Vajon mekkora lehet ez a terepasztal? No és persze hányan vannak rajta renitens, és hányan a jó magaviseletű ólomkatonák? Örök rejtély. Megfejthetetlen. Ezt csak a Játékmester tudhatja. De vegyenek rá mérget nyugodtan, Ő valóban tudja. Minden egyes mozzanatot lát. Néha biztosan a fejét fogja, mert az ólomkatonák tervezésekor nem számolt azzal, hogy bizony a kis bábuknak nagyon is meg fog tetszeni ez a terepasztal, és lesz közöttük jó néhány, aki irányítani akar majd, és váltókat és szemaforokat kezelni, és fényesebbnek tűnni a többitől, jobban ólomnak, és jobban katonának látszani.
- Papp Olivér

A napok és hetek múltak, lassan tovaszálltak, mint apró porszemek az ablakon beszűrődő napfény szivárványos sugarában. Az Idő soha meg nem áll, forgat szépen lassan mindent, az egész hatalmas rendszert, amiben születünk, érzünk, élünk, sírunk, nevetünk és a végén, mikor már végre megértenénk ezt az egész játékot, ezt a nagy körforgást – elmegyünk…
- Papp Olivér

A betűvetés bizony nagy dolog. A könyv erősebb majdnem mindennél. Sokszor elgondoltam, ha mi már nem leszünk, és emlékünket is betakarta már az Idő, a könyveink még mindig itt lesznek. És ha valaki ugyan száz esztendő múlva olvassa azt, amit én tegnap, annak az a száz év fel sem tűnik, ugyanazt láthatja, mint én, amikor olvastam. A könyv túlél minket és ez így van jól.
- Papp Olivér